Lengyelországi csapatépítő

.: ezzel a látvánnyal fogadott a Magas-Tátra :.
- Pár hónapon át tartó gondolkodás, tervezés és változtatás után végül Dél-Lengyelországot választottuk a céges csapatépítő helyszínéül. Sajnos nem vett részt a teljes létszám, de így is 10 személy volt jelen. Két autóval mentünk, a Kolozsvár - Zakopane út kb. 600 km, ami ekkora társasággal tulajdonképpen egy teljes nap. A három ott töltött nap meglehetősen tartalmasra sikeredett, egyeseknek eléggé össze is folyt az éjszaka a nappallal, de jól állták a sarat. Én a korán (legkésőbb 2 óra) elvonuló kisebbséghez tartoztam :). Első nap megnéztük Zakopanét, illetve tettünk egy bemelegítő körtúrát a Mietusi-hágóra. Másnap a Tátra gerince volt a cél, terv szerint felvonóval mentünk volna 2000 m-ig (Kasprowy Wierch), majd onnan gyalog minél több csúcsot szerettünk volna elérni. A hegyi turizmus népszerűsége a lengyelek körében megbotlasztotta tervünk, ugyanis 4-5 órát kellett volna várnunk amire sorra kerülünk. Így maradt a gyalogos változat, ami végén örültünk, hogy sikerült elérni a gerincet. Sem túl sok energia sem idő nem maradt igazi csúcsokra feljutni (kb. 2150 m volt a maximálisan elért magasság). Harmadik nap Krakkót néztük meg, lentebb látható pár "épület és kék ég" típusú fotó a belvárosról. A valóságban sokkal szebb és dinamikusabb mint ahogyan a fotók ezt visszaadják. Mindenképpen érdemes megnézni ha az ember a közelben jár. Összességében nagyon jó benyomást keltett Lengyelországnak ez a része, nem dudáltak az autósok, nem használtak ködlámpát állandóan, illetve olcsóbbnak is tűnt mint itthon (pl. a szállás 6 euró/fő/éjszaka volt). Az egy külön bónusz, hogy nem hódit az álmediterrán stílus a környéken, az emberek tudnak többnyire hagyományos stílusú és tájba illő házakat, szállodákat, bevásárlóközpontokat építeni. -

.: másnap reggeli kilátás kościeliskoi szállásunk ablakából :.

.: első napi bemelegítő túra célpontja a Mietusi-hágó (1187 m) :.

.: a csapat egy része ereszkedés közben :.

.: a fő túra másnap, kb. 1500 m-en a Kopami-hágó után :.

.: a fekete tó a Gasienica-völgyben és a turistahad :.
.: az idő sajnos elromlott, néha egy-egy kicsit esett is, a Koscielec fala nagyon impozáns volt :.

.: a nemzetiparkon belül a turista ösvények végig ki voltak kövezve, talán kicsit mesterkélt, de ösztönözte az embert, hogy ne térjen le róla :.

.: a Tátra északi völgyei :.

.: a nap a túra végére újra kisütött, így az alacsonyabban fekvő alpesi növényzet gyönyörűen megélénkült :.

.: krakkói óváros: a piactér, a Városháza tornya, a Posztócsarnok és a Szent Adalbert-templom :.

.: szintén a főtér, amelyik Európa legnagyobb középkori főtere és a felemás tornyú Mária-templom :.

.: az erődítmény belseje a Wawel-dombon, a székesegyház a jobb oldalon (ahová Báthory István is el van temetve), illetve háttérben a Királyi palota :.

.: szintén a Wawel-domb :.

.: a Visztula és a Wawel egy hőlégballonból :.

.: ezzel zárul a krakkói sorozat :.

.: vele pedig a teljes bejegyzés :.

aeduard

Nincsenek megjegyzések:

Instagram