Alsórákosi fotóstúra

.: áttörés :.
Reggel 7 óra 9 perc. A nap felbukkan Erdővidék fölött, a horizont felhős a színek lágyak. Botival és Szabival az alsórákosi Töpe (Tepej 828 m) triász-kori mészkövét másszuk. A csúcs közel 100 méterrel emelkedik a környező plató fölé, az elénk táruló látvány kárpótolja a korai ébresztőt. Sajnáljuk, hogy nem jöttünk korábban. Egyrészt az őszi lobkorona már lehullott, másrészt szép lett volna a hajnalhasadást is innen nézni. Itt töri át az Olt a Persány-hegységet és folyik Királyföld fele. 

.: a 9 km hosszú Alsórákosi-szoros középső szakasza :.

.: a Töpe-tető meredek oldala :.

.: triász-kori mészkőben kialakított kőfejtő :.

.: a mészkőbánya fedőjében található sokkal fiatalabb felaprózódott dácittufa:.
A Töpéről lefele útba esik az alsórákosi mészkőbánya, illetve annak folyatásában a dácittufa kőfejtő. Fotózás közben az eső eleredt, az előrejelzés pedig a következő 3-4 órára nem mutatott semmi változást. Úgy döntöttünk, hogy egy viszonylag védett szurdokvölgy fotogénebb lehet mint a rákosi külszíni fejtések. Számomra a reggel egy fontos momentuma volt, amikor realizáltam milyen fotókat készít egy modern mobiltelefon. Egyszerűen nem hittem a szememnek. Ha Boti nem előttem készíti a képeket azt mondtam volna, hogy biztosan csak fölmásolta. Valószínűleg közrejátszik a príma kijelző is, ami nagyobb felbontással villoghat mint az asztalomon álló monitor. Nem tudom, hogy mennyire színhelyes a kijelző, hogy néznek ki a fotók monitoron, vagy ami még fontosabb, kinyomtatva, de ott engem meggyőzött.

.: a Datki-szurdokvölgy késő ősszel :.
A Datki-szurdokvölgy 10 km-re délre található Alsórákostól, a Datki-víztározó folyatásában húzódik. A szoros könnyű szerrel beautózható, a makadám út nem okozott különösebb meglepetést. Amíg Alsórákoson viszonylag sok a turista, a szorosban néhány favágót leszámítva nem találkoztunk senkivel. Mondanom sem kell a látvány pazar volt, bár a lombkoronát itt is csak avar formájában láthattuk. A völgy a Poklos-patak mentén húzódik, két oldalt pados kifejlődésű kréta-kori mészkőfalak húzódnak. Helyenként a falakat lépcsős szűk völgyek tagolják. Nagyobb esőzésekkor, hóolvadáskor egész biztosan látványos vízesések zubognak a völgy irányába.

.: bazaltoszlopok és a Töpe-tető :.
Kora délutánra az idő kitisztult, így egy nagy zacskó eugénia és pár csokis kifli után visszaértünk Rákosra. Itt három külszíni fejtés várt ránk. A legismertebb helyszín a szép kifejlődésű bazaltoszlopos bányafal. A terület már 1962 óta védett, ez ugyan nem jelenti azt, hogy a fél évszázados turizmus bármiféle pozitív nyomot hagyott volna a helyszínen. Két tábla tartalmaz információt a feltárásról, mindkettő közvetlenül a fal elé van helyezve. A táblákat a fenti képről eltávolítottam, mivel zavaróan tájidegen volt a látványuk.

.: bazaltbánya tóval (kép fentről) :.

.: Hegyes-salakkúp valószerűtlen színpalettája :.

.: a kút központi része a peremről :.

.: a Kárpátok kocsánytalan öregje  :.
A fáról csak az alsórákosi információs táblákról értesültünk. A története nagyon izgalmas, hiszen 900 éves becsült kora ellenére mindössze 7 éve fedezték fel. A fa Mirkvásár (Mercheaşa) határában található, jelenleg frissen kövezett út, kialakított parkoló és irányjelző táblák segítik a tájékozódást. A fa magassága 21,3 m, kerülete 9,3 m. A látványa impozáns, elsősorban a kerülete és ágai vastagsága nyűgözik le az embert. De bele is borzongunk a gondolatba, hogy a fa teuton lovagok barcasági jelenlététől kezdve egész Erdély történetét végigkövette. A fa részletes ismertetése az év fájával foglalkozó honlapon olvasható.

.: a csapat, fotóik itt és itt érhetők el :.

aeduard

Nincsenek megjegyzések:

Instagram