![]() | |||
| .: a Szászsebes melletti Vörös-szakadék egy kis visszasütő napfénnyel :. |
Elég rég nem tekeregtünk sehová, így a blog is téli álmot aludt. Az elmúlt hétvégén tört meg hibernálás és egy kisebb csapattal Szászsebes környékére utaztunk. Az itteni Vörös-szakadék volt a kirándulás egyik célpontja. A szakadék késő kréta kori szárazföldi üledékek (Szászsebesi Formáció) eróziójával alakult ki. A természetvédelmi területről jelentős dinoszaurusz leletanyag került elő. Tágabb értelemben a geológiai kutatása már a XIX. században elkezdődött (Nopcsa Ferenc báró), és jelenleg is tart, pl. Vremir Mátyás pontosította a közelmúltban a formáció korát. A szakadék hossza kb. 800 m, magassága 50 - 125 m között változik. Azonban nem csak geológusoknak érdemes kilátogatni az óriási "feltáráshoz", méretei, színe és változatos formavilága magával ragadja a laikus természetszeretőt is. Mivel a nap végére hagytuk túl sok időnk nem maradt bebarangolni, így kötelező programként vissza fogunk még térni.
![]() |
| .: odaérkezésünkkor, felhős idő volt, lapos fények voltak jellemzőek :. |
![]() |
| .: a váltakozó vörös és szürke rétegek eltérő kőzetre utalnak, előbbi agyagosabb, utóbbi inkább homokköves és konglomerátumos :. |
![]() |
| .: a közeli képek az amerikai "badlands" típusú tájat juttatja eszünkbe :. |
![]() |
| .: a csapat :. |
![]() |
| .: ez tovább van vagy 20 km-el, itt a három kis erecske összefolyásánál nagy titkok rejtőznek :. |
![]() |
| .: ... :. |
![]() |
| .: ... :. |
![]() |
| .: ... :. |
Évente egyszer illő
meglátogatni őket,
s nézni, hogy fűben, fában
ismét világra jönnek.
(Csatolmány - Markó Béla)
![]() |
| .: sárkánykereső :. |
![]() |
| .: a Biszak család :. |
![]() |
| .: ókori mihasznák nyomai :. |
![]() |
| .: késői látogatás a Porolissum városban :. |
About Me
Gyakran látogatott
Cimkék
kirándulás
család
Románia
tájkép
geológia
fotóstúra
örökség
városi
geotechnika
poén
terepezés
munka
környezetvédelem
ovi
600
bánya
eb
Marokkó
Magyarország
Lengyelország
Bulgária
Görögország
Horvátország
Németország
bringa
misztikum
unokatestvér
Kalotaszeg
Prága
Tátra
Törökország
céges
légi
osztály
suli
Archívum
-
►
2022
(25)
- ► szeptember (1)
-
►
2021
(20)
- ► szeptember (3)
-
►
2020
(22)
- ► szeptember (3)
-
►
2019
(23)
- ► szeptember (1)
-
►
2018
(21)
- ► szeptember (3)
-
►
2017
(24)
- ► szeptember (2)
-
►
2016
(14)
- ► szeptember (1)
-
►
2015
(13)
- ► szeptember (1)
-
►
2014
(12)
- ► szeptember (2)
-
►
2013
(17)
- ► szeptember (1)
-
►
2012
(17)
- ► szeptember (1)
-
►
2011
(21)
- ► szeptember (1)
-
►
2010
(53)
- ► szeptember (4)
-
►
2009
(56)
- ► szeptember (4)
-
►
2008
(55)
- ► szeptember (9)
-
►
2007
(56)
- ► szeptember (4)
Saját bloglista
-
-
-
Alone6 éve
-
-
-
-

































