Egy rövid hét Udvarhelyen

Július közepén egy szűk hetet Udvarhelyen, illetve a környéken töltöttünk. A Magi szülinapjával kezdtünk, majd kirándulgattunk Udvarhely vonzáskörzetében. Korábbi évekhez képest kevesebb bandázás volt, sokkal inkább családi körben teltek a napok.

.: a hagyományos óriáscsúszda a Magi szülinapján, amit én is kipróbálok mindig :) :.

.: a gyerekcsapat :.

.: Máré a levendulásban :.

.: Csekefalván van egy nagyobb levendulamező, sok méhet és embert vonz :.

.: Máté imádta a fotózást :) :.

.: aztán egy piknik Varságon :.

.: kiautóztunk a kilátóhoz :.

.: tetszik ez a köves „itt jártam...” módszer :.

.: hazafele megálltunk a vízesésnél is :.

.: itt már Ferenc szalad a korondi Csiga-domb aragonitos szorosában, háttérben a kiépített tanösvény látható  :.

.: innen írtam első földtani tematikájú dolgozatom, még XI. osztályos koromban, akkor sokkal vadabb volt a környezet, most egy rövid sétával kényelmesen be lehet járni az egész területet :.

.: a parajdi lepkeházban is voltunk, sajnos nem sikerült értékelhető képet készíteni, de mindenképpen érdemes felkeresni, egyrészt az egzotikus lepkék látványáért, másrészt a házigazdák finom levendulaszörpjéért :.

.: a kirándulás visszatérő motívuma volt a fagyizás, itt éppen a Babóca fagyizónál (C+C raktáráruház) :.

 

aeduard

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Annyira jó képek!
(Úgy gondolom sejtem, hogy Máté kitől örökölte a selfie fotók szeretetét 😁😁😁)

Instagram