Amióta Kolozsváron vagyok kiruccanásaink gyakori helyszíne a Bélesi-tó. Első kirándulásaink az egyetemi évekre nyúlnak vissza. Akkoriban gyakran jártunk erre, hiszen terepgyakorlataink bázisa Jósikafalván (Béles) volt. Később a granitoid mintázások során jártam itt néhányszor. Az egyetemi évek elmúltával is kézenfekvő célpont maradt. Jártunk a mostani helyszínen, de csavarogtunk, csónakáztunk sokkal fentebb Felsőgyurkuca környékén is, sőt szedtünk víz alatt növő rókagombát is. Kolozsvárról könnyen elérhető, jelenleg jó minőségű aszfaltút vezet a gyűjtőtó gátjához. Bár a településen számtalan panzió és még több hétvégi ház van, a turistáknak szóló programajánlatok szegényesek. Vagy hozod az egész grillező hóbelevancot sörrel, focilabdával, biciklivel, vagy kirándulásod kimerül egy sétával a parton, erdőben. Ezúttal Szabolcsékkal jöttünk, a programot a gyerekek diktálták, illetve a röppentyű.
aeduard
YOU MIGHT ALSO LIKE
About Me
Gyakran látogatott
Cimkék
kirándulás
család
Románia
tájkép
geológia
fotóstúra
örökség
városi
geotechnika
poén
terepezés
munka
környezetvédelem
ovi
600
bánya
eb
Marokkó
Magyarország
Lengyelország
Bulgária
Görögország
Horvátország
Németország
bringa
misztikum
unokatestvér
Kalotaszeg
Prága
Tátra
Törökország
céges
légi
osztály
suli
Archívum
-
►
2022
(25)
- ► szeptember (1)
-
►
2021
(20)
- ► szeptember (3)
-
►
2020
(22)
- ► szeptember (3)
-
►
2019
(23)
- ► szeptember (1)
-
►
2018
(21)
- ► szeptember (3)
-
▼
2017
(24)
- ► szeptember (2)
-
►
2016
(14)
- ► szeptember (1)
-
►
2015
(13)
- ► szeptember (1)
-
►
2014
(12)
- ► szeptember (2)
-
►
2013
(17)
- ► szeptember (1)
-
►
2012
(17)
- ► szeptember (1)
-
►
2011
(21)
- ► szeptember (1)
-
►
2010
(53)
- ► szeptember (4)
-
►
2009
(56)
- ► szeptember (4)
-
►
2008
(55)
- ► szeptember (9)
-
►
2007
(56)
- ► szeptember (4)
Saját bloglista
-
-
-
Alone5 éve
-
-
-
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése