Vasárnapi misztikum

Ködös vasárnap reggel volt enyhe hószitálással. A Nádas-völgye másik oldalán csak sejteni lehet a Bácsi-torok kontúrját. Innen kezdődik a Hója-erdő és egybefüggő erdőséget alkot a Hója-gerincen kelet fele egészen a Törökvágásig. Bizonyos körökben ez Kolozsvár leghíresebb nevezetessége. A történet az 1940-es évek körül kezdődött, azóta folyamatosan vannak UFO észlelések, paranormális jelenségek és egyéb furcsaságok. Az észlelések kronológiáját nem kutattam sokáig, azonban kétségeim vannak afelől, hogy tudományos alaposságú irodalommal rendelkezne. Ennek ellenére előkelő helyen van több nemzetközi toplistán (BBC), mint a világ egyik legfélelmetesebb erdeje. Újabban dokumentum film is készült róla, az előzeteseket meg lehet nézni itt és itt. Nekem pedig semmi ilyen irányú élményem nem volt, pedig pár év megszakítással lassan 16 éve Kolozsváron vagyok, illetve közel 3 éve minden nap rálátok az erdőre.
Írtam Szabolcsnak egy kedvcsináló sms-t és pár órával később elindult a vasárnapi fotós expedíciónk.

.: ha az ember nem tudja, hogy mit keressen, akkor szokványos bükkös is lehetne :.

.: ráhangolódva a hely kisugárzására rögtön meg is leltük az egyik csillagkaput :.

.: ha annyira időtállóak lennének a fák mint a kő alakzatok, biztos az összesnek lenne valami neve, ez valami elefántorrú... :.

.: két típusú csavarodást figyeltünk meg: egyrészt két fa összefonódását, illetve spirálszerű tekergést egyetlen fatörzsön :.

.: átlényegülve már bármit bele lehet látni, pl. ösvény fekete árnyak között :.
Összefoglalva egy jó kis kiruccanás volt, de sem UFO-t nem láttunk, sem természetfölötti erőket nem éreztünk. Az igaz, hogy végig beszélgettünk és lehet, hogy ezek a dolgok is olyanok, mint a vadállatok, csendben lehet csak meglesni őket. Paranormális élményben azért volt részünk, de ez kimerült az emberi beavatkozás káros hatásaiban.
Mivel most csak az erdő kolozsvári részén voltunk, ezért tervezzük egy újabb expedíció szervezését a bácsi oldalra is. Addig ajánlom a Szabolcs bejegyzését és a fentebb linkelt dokumentumfilmet.




aeduard

Nincsenek megjegyzések:

Instagram