A tavalyi nagyszerűen sikerült szászföldi nyári bringatúrának eljött az idei kiadása. Idén is Szászföld volt tervezve, és ezúttal is Boti szervezte nagyon lelkiismeretesen, előre bejárta a terepet, foglalt szállást, kaját, bekészítette a Bepanthent :) stb... Azonban a június közepe nagyon csapadékos volt, és a kiszemelt hétvégére egész Erdélyre esőt jósoltak az appok. Pénteken kellett indulni és a csütörtök esti, rettentően komolytalan válságtanács elkezdte leszavazni a kinézett helyszínt. Nekem személy szerint semmi kedvem nem volt 2 napon keresztül sárt dagasztani vagy állandóan eltaknyolni.

Egyik felmerült opció a túra elhalasztása volt, a másik egy új helyszín keresése. Előbbit szerencsére elvetettük, utóbbira első körben a Tisza-tó merült fel mint lehetséges helyszín. Ugyan ott volt esély jó időre, de túl lapos az egész környék és igen döglődős hétvégének ígérkezett. Ekkor megnéztem az országos műholdképet és kerestem olyan helyet ahol éppen nem esett, illetve a hétvégére is barátibb idő volt várható. Az egész országban csak Dobrudzsa felett volt tiszta az ég. A Măcsin-hegység ötletét feldobtuk, volt pár kör beszélgetés, már azokkal akik időközben nem feküdtek le. Néztünk túraútvonalakat is, találtunk egy évenként megrendezendő versenyt, amelynek letölthető a nyomvonala. Másnap foglaltam szállást és koradélután, enyhe esőben elindultunk Udvarhely fele, majd az ottani tagokkal közösen 6 óra fele indultunk délkeletre. Késő éjjel érkeztünk meg a Grecire a La Nea Iancu panzióhoz. A panzióról csupa jót lehet írni, új hely (igaz helyenként nem volt a legtökéletesebb a belső munkálatok minősége) nagyon kedves házigazdákkal, akik finom kajákat készítettek, meglepetésemre a vegetáriánus opció nem a sablonos valamit rántsunk ki ennek is.

Mindent egybevéve szenzációs hétvége volt, príma idővel, brutál szép tájjal, izgalmas bringaútvonalakkal. Főleg geológus szemmel volt elképesztő élmény a vöröses grániton tekerni, ahol közbe-közbe gránitkavics helyett lassan cammogó teknősök tarkították a terepet. A másik kiemelt állatfajt a teleportáló szúnyograjok alkották. Milliószámra voltak minden árnyékos helyen, de első sorban a gerinc keleti, erdős oldalán. Maximum fél percre lehetett megállt, aztán felfedeztek és rögtön millió számra megjelentek és elkezdtek támadni, 1-2 perc és több mint 30-40 oltással gazdagodott az ember.

Első nap 48-50 km-t tekertünk fel-le a Măcsin-hegyég gerincén, összesen 1300 m szintet emelkedtünk. A nap végére megváltozott a véleményem a csak 467 m magas hegységről. A második nap két részre oszlottunk, a puhányabbja, beleértve engem is letekertünk a Dunához a Troesmis romok környékére, a kemény mag pedig előbb ment egy kört a gerincen és utána jött utánunk.

A csapat 6 főből állt, hárman Kolozsvárról és hárman Udvarhelyről mentünk. Az idén Tamás sajnos kihagyta a túrát.

.: on the road again...:.

.: paripákkal együtt :.

.: reggeli indulás a Măcin gerince felé :.

.: Szabolcs egy löszmélyútban :.

.: első nagyobb pihenő a falu egyik kocsmájában :.

.: nekem sikerült egy defektet is összeszedni :.

Régebben többet jártam terepre, több fotót is készítettem és ezen a felületen is többet publikáltam. A napokban többször kilátogattam a terepi csapathoz. Ezeken a képeken éppen a Nagy-Szopor tetején fúrnak két géppel. A tetőt egy szép vadvirágos rét borítja, de napjai meg vannak számlálva. Sajnos egyre kevesebb ilyen marad Kolozsvár közvetlen közelében.

Az idei tekergés a szomszédokkal Jósikafalvára volt szervezve. A hétvége immár megszokottan telt: eszem-iszom, foci, játékok, esti program a felnőtteknek. Jó boomerként az estéket átaludtam, cserébe reggelente Somival nagyokat sétáltunk még mielőtt a csapat felkelt volna. Szombaton a tóhoz mentünk le, közvetlenül Jósikafalváról, vasárnap átmentünk Balktelepre, majd a Pipas-tetőtől(?) lesétáltunk a tóhoz, annak partján meg vissza Jósikafalvára. A tetőről szép kilátás nyílik a tóra, érdemes megnézni, ha arra jár az ember, ráadásul autóval is könnyen meg lehet közelíteni. Hazafele megálltunk a Pányiki-szorosban. Utoljára 2017-ben voltunk kirándulni erre, igaz akkor ősz volt és többet is bóklásztunk.

Végre sikerült megszervezni nekünk is egy csapatépítőt. Sztánán voltunk a Pávatollas házban. Ismerős hely, korábban családi kirándulások helyszíne volt, de tökéletesen megfelet a céges bázisnak is. Két nap, sütéssel, főzéssel, focival, esti tábortűzezéssel, egy sétával a Riszeg-tetőre, illetve én egyet tekertem a Kispetri feletti dombokon.