Többször terveztük, hogy legalább egy kis időre el kellene menni a hegyekbe. Legutóbbi udvarhelyi látogatásunkkor adódott a lehetőség, hogy Katona Laci családjával közösen felmenjünk a Madarasi-Hargitára. Elég döcögősen sikerült a szervezés, először a bookingon megjelenő árak ijesztettek el, majd az időjárás, végül Zsombi nézte be a dátumot, ő le is maradt. Az idő változékony volt, csapadékmentesek délelőttökkel, így tudtunk tekeregni, áfonyászni és hosszú idő után újra felmenni a csúcsra. Gyermekkori, fiatalkori emlékeim voltak a Hargita legmagasabb csúcsáról, hiszen nincs olyan udvarhelyi fiatal aki életében legalább egyszer nem gyalogol fel Ivóból a menedékházig. Onnan meg kötelező program a csúcslátogatás. Kopár, köves, zuzmós placcként emlékeztem rá, ahonnan nagyszerű a kilátás egyrészt a Mihály-havas fele, másrészt jól követhető a Görgény-Hargita vulkáni vonulat. Ehhez képest a mostani állapot megdöbbentő, bár olvastam róla, de a sok kopjafa, kereszt, zászló, pléhmadár látványára nem lehet előre felkészülni. Minthogy arra sem, hogy a turisták tornasorban vonulnak a csúcsra, gyakorlatilag reggel 10-től késő délutánig.
 

.: tájékozódás a csúcstámadás előtt...Máté a sárga utat választott, mert az vezet a bulkánhoz, a lila úton fúrógépek voltak :) :.

.: sztrádán a csúcs felé :.

.: keresztek, kopjafák, szakállas urak, pléhvarjak, és sok-sok piros-fehér-zöld között :.

.: a képen látható, számomra ismeretlen sámántotem volt a legnagyobb sztár :.

.: ha belefáradtunk a temetősétába, érdemes a tájat is megnézni :.

.: esti kép Szentegyháza fele :.

.: a Katona család és mi :.